Rólam
Szamosközi Ibolyának hívnak,
és ezúton szeretném röviden bemutatni tevékenységemet.
Társasházak
kezelésével, közös képviselettel foglalkozom, egyéni vállalkozóként folytatom
munkámat - kormányrendelet előírása szerint Ingatlanügyi-hatóság nyilvántartási számmal rendelkezem.
Társasházkezelői végzettségemen túlmenően több olyan végzettséggel is rendelkezem, amelyek közvetlen emberi kapcsolatokra, kommunikációra épülnek. A konfliktuskezelésben, illetve problémamegoldásban fontos szerepük van, melynek kombinációja különösen hasznos a tulajdonosokkal, vállalkozókkal, közműszolgáltatókkal folytatott kommunikációban, és a sikeres intézkedésben.
Jelenleg több fővárosi, és több vidéki társasház közös képviseletének ügymenetét segítem, mely összesen több mint 500 albetétet jelent.
Alapelvem, hogy a társasház elsősorban a tulajdonosi közösség felelőssége és tulajdona, ennek okán a többség akaratával meghozott határozatokat hajtom végre, illetve tartatom be.
A társasházak gazdasági eseményeinek rögzítését, illetve könyvelését kimondottan erre a célra kifejlesztett e-HÁZ társasházkezelői szoftverrel végzem, melynek előnye többek között, hogy az internetes előfizetéssel rendelkező tulajdonosok online ellenőrizhetik folyószámla egyenlegüket, bármikor hozzáférnek a feltöltött dokumentációkhoz (Alapító Okirat, SZMSZ, Közgyűlési jegyzőkönyvek stb.).
Továbbá - igény esetén – negyedévente, vagy ahogy a tulajdonosok igénylik, a megelőző időszakról elszámolást állítok össze a Számvizsgáló Bizottság számára, a könnyebb átláthatóság érdekében.
A társasházak ügyviteléhez (esetleges ügyvédi munka, perbeli képviselet), karbantartásához, műszaki megvalósításához (javítás, felújítás, sürgős esetek) magasan kvalifikált és megbízható szakemberek együttműködését veszem igénybe.
A tulajdonosok által preferált, elfogadott szakembereket (takarító-, karbantartó személyzet, gondnok) természetesen tovább foglalkoztatom, leváltásukra csak a tulajdonosi közösség kérését követően kerülhet sor.
A nagyobb értékű munkálatokra (vagy a közgyűlés által meghatározott érték felett) minden esetben "pályáztatok", és a tulajdonosok által választott kivitelező végzi el a munkát.
Folyamatosan figyelemmel kísérem a társasházak számára kiírt pályázatokat - bár ezek sajnos egyre kisebb számban vannak -, és amennyiben lehetőség van rá, ezekre pályázhatunk is.
Vállalkozásom jelenleg ÁFA mentes, ez gyakorlatilag 27 %-os megtakarítást jelent társasházuk számára.